Fél Paksnyi energiát spórolhat meg az új Irányelv
„Több százmilliárd forintnyi megtakarítható energia rejlik a magyar háztartásokban. A rossz állapotú lakások energiahatékonysági felújítása a magyar építőipar legfőbb kitörési pontja. Az építőipar pedig az egész gazdaság húzóágazata lehet” – hangzott el az október 16-ai energiahatékonysági szakmai konferencián, amit a Magyar Energiahatékonysági Intézet Kft. (MEHI) és a Brit Nagykövetség szervezett.
A konferencia fő témája az EU új Energiahatékonysági Irányelvének bemutatása, és a hazai végrehajtás kérdéseinek áttekintése volt. Jonathan Knott brit nagykövet megnyitóbeszédében kiemelte, hogy az új Irányelv igazi áttörés, hiszen kötelező megtakarítási célokat jelöl ki, és konkrét feladatokat határoz meg a tagállamok számára. A legfontosabb konkrét feladat, amit az Irányelv kijelöl, az az ún. energiaszolgáltatói hatékonysági kötelezettség bevezetése. Ennek keretében 2014-től az energiaszolgáltatók a teljes eladott energia 1,5%-ának megfelelő megtakarítási intézkedéseket, beruházásokat kötelesek megvalósítani minden évben. Perger András, az Energiaklub szakértője szerint az Irányelv történelmi jelentőségű lesz a magyar energiaszektor számára, hiszen a 2020-ra évente megtakarítandó mintegy 70 Petajoule energia a Paksi Atomerőmű termelésének több, mint 40%-a, illetve a jelenlegi földgáz-importnak több, mint 20%-a. A konferencia fontos tanulsága, hogy mindez szorosan összefügghet az építőipar energiahatékonysági beruházásokkal történő fellendítésével, hiszen az energiaszolgáltatók úgy tudják a legolcsóbban csökkenteni a fogyasztói energiafelhasználást, ha támogatják a lakossági energiahatékonysági felújításokat (szigetelés, ablakcsere, kazáncsere, készülék-csere, szabályozás). Ezt mutatják a nemzetközi példák is: Nagy-Britanniában, Franciaországban és Olaszországban a lakossági energetikai beruházásokat a kötelezettségi rendszereknek köszönhetően ma is jelentősen támogatják az energiaszolgáltatók. Ezek a beruházások új munkahelyek tízezreit hozhatják létre, egyúttal csökkentve az emberek rezsiköltségeit, és az energiaimport-függőséget.
Ehhez kapcsolódóan a konferencián a meghatározó magyar vállalatok által jegyzett „12 Javaslat a hazai gazdasági növekedés beindítására az energiahatékonysági beruházások ösztönzésével” című anyag is átadásra került a Kormány részére, amely a fent említett Irányelv bevezetése mellett megtehető energiahatékonyság-ösztönző intézkedésekről tesz részletes javaslatokat a Kormánynak.
A 12 javaslat elérhető a MEHI honlapján http://www.mehi.hu/files/MEHI_12_pont_HUN.pdf
A konferencia zárszavában dr. Bart István, a MEHI igazgatója elmondta: az Irányelv bevezetése nem kis feladat az állam és a szolgáltatók számára, de egyben nagy lehetőség is jelent. A szolgáltatók új szolgáltatásokkal jelenhetnek meg, segítve az embereket az energiatakarékosságban, és közvetve új munkahelyeket teremtve.