Mennyit fogyaszt évente egy A+-os lakás?

Ez év elejétől kötelező elkészíttetni az energiatanúsítványt, minden 50 négyzetméternél nagyobb lakás adásvétele, illetve egy évnél hosszabb idejű bérbeadása előtt. A cél az, hogy a lakás energiafogyasztásának megismerésével is olyan beavatkozásra késztesse az állam a tulajdonosokat, amely csökkenti az energia felhasználását.

Európában a teljes elfogyasztott energia 40 százaléka jut az épületekre, így az itt elért csökkenés érezhetően kihat a térség energiamérlegére.

Az energiatanúsítvány lényege:

Felmérés után kiszámolja a szakértő, hogy négyzetméterenként és évente mennyi energiát fogyaszt a lakás fűtésre. A fajlagos fogyasztás – akár a háztartási gépeknél – egy A+-tól I-ig tartó jelet kap. Az alap a C-kategória, új lakás nem kaphat építési engedélyt, ha nem felel meg ennek a követelménynek. Az MTI által megkérdezett szakértő ezt évi 160 kilowattórában határozta meg, egy négyzetméterre vetítve. Ehhez képest az A+ kategória 55 százalékon, azaz 88 kilowattórán áll.

Több európai országban az alap, tehát a C-kategória mindössze 50 kilowattóra. A magyar átlagos lakás F-kategóriás, vagyis az éves fajlagos fogyasztása 240-300 kilowattóra négyzetméterenként.


Magyarországon jelenleg mintegy 4 millió lakás található, ezek kétharmada családi ház,amely azért rossz arány, mivel – a nagy hűlő felület miatt – az ilyen lakások fogyasztják a legtöbb energiát. Becslések szerint a lakások 24 százalékában vannak korszerű nyílászárók, de a fűtését csak 16 százalékuknak újították fel.

A kormány januártól hatályos lakásépítési – szocpol – támogatásról szóló rendelete is tartalmaz szabályokat az épületek energiafogyasztására. A vásárolni kívánt új lakás négyzetméterenkénti ára nem haladhatja meg a 300 ezer forintot, de alacsony fogyasztású lakás esetén elérheti a 350 ezer forintot.

Alacsony fogyasztású az a lakás, amely legfeljebb 25 kilowattórát fogyaszt négyzetméterenként és évente.

A rendelet a gyermekek számától és a lakás alapterületétől függően határozza meg a szocpol összegét. Az A-kategóriás lakásnál ez a támogatás 1,1, az A+ kategóriásnál 1,2, míg az alacsony energiafogyasztásúnál 1,3 szorzóval emelkedik.

Forrás: mti